Búfelejtő

Heti Hetes 6x13 - Dolák-Saly Róbert először a műsorban

2018. március 24. - Búfelejtő

Egyik nagy kedvencem, Dolák-Saly Róbert is feltűnt a Heti Hetesben. Az epizódot alább tekinthetitek meg, de ha nem szeretnétek a teljes adást végignézni, itt és itt láthattok belőle egy-egy részletet. (Természetesen DSR-rel a "főszerepben".)

Ha a YouTube-ról eltűnne a videó:

dolak_hetihetes_1.pngDSR a felvétel előtti héten így nyilatkozott a műsorban való szerepléséről:

dolak_cikk_hetihetes.png

Ónodi György, a Heti Hetes főszerkesztő-producere pedig 2017-ben így:

(...) De persze rengeteg klassz vendégünk volt – illetve olyanok is, akik annyira azért nem váltak be. Ilyen volt Dolák-Saly Robi vagy éppen Uj Peti is. (...) Dolák-Salyt a második-harmadik évad környékén hívtam. Mondta, hogy már mióta várt erre a telefonra, mert ezt a műsort neki találták ki. El is jött, de egy megveszekedett szót sem tudott mondani. De nagyon édes volt a végén, mert odajött, hogy kurva nagyot tévedett, ez a műfaj nem neki való, és inkább nem venné fel a gázsit. Erre annyit mondtam neki, hogy ha valaki profi, és egy ilyen műsorban részt vesz, de így besül, annak dupla gázsi jár. Aztán jót röhögtünk, és soha többet nem volt a Heti Hetesben. (via)

A "de egy megveszekedett szót sem tudott mondani" nyilván csak költői túlzás volt, de Ónodi két dologra akkor is rosszul emlékszik: nem a második-harmadik évad környékén történt a dolog, és nem egyetlen alkalommal járt náluk Dolák-Saly Róbert, ugyanis a fenti adás után egy héttel ismét látható volt a Heti Hetesben. Az viszont tény, hogy DSR nem tejesített túl jól a két adás során.
Politikáról soha nem beszél, a műsort ismerte... Vajon mire számított?

Második szereplése:

Heti Hetes 6x14 - Dolák-Saly Róbert másodszor a műsorban

További Heti Hetes videók az alábbi lejátszási listában:

A bejegyzés trackback címe:

https://bufelejto.blog.hu/api/trackback/id/tr4613776566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gellért Perényy 2020.09.28. 19:54:01

"Hozzászólásod előzetes moderáció után jelenik meg. " No ezért nem írok erre az oldalra! Engem senki ne cenzúrázzon.
süti beállítások módosítása