Kis országunk lakosságának egy része már 1981-ben sem tudott mit kezdeni a paródia fogalmával, így miután a tévében bemutatásra került Gálvölgyi János Rózsa Györgyről és a Kapcsoltam c. műsorról szóló paródiája, a fél ország megsértődött önmaga és/vagy a műsorvezető nevében.
Bizonyítandó, hogy az említett úriemberek viszont jóban vannak és semmi bajuk egymással, sőt barátként tekintenek egymásra, még abban az évben együtt álltak színpadra, és játszottak egy különleges Kapcsoltamot.
(No meg a paródia után kapott levelekből is szemezgettek – mert azt bizony mindketten rengeteget kaptak.)